TELJES EGYETÉRTÉSBEN

Gabszi, Miki, Rita és Sidi egymás után érkeznek a megbeszélt helyre, és egy ideig csak forgatom a fejem, hogy követni tudjam a bennfentes poénokat. Aztán elkezdünk beszélni az új lemezről, és mindenki felveszi „riportarcát”. Gabszi megragadja az irányítást: „Tudom, hogy minden zenész ezt állítja az éppen aktuális lemezéről, de én most tényleg úgy érzem, hogy ez az egyik legjobb lemez, amit csináltunk. Nagyon egységes lett.”

Sidi lelkesen közbevág: „Az a jó, hogy annak ellenére, hogy az utóbbi időben több százszor meghallgattuk a munkálatok során, nekem még mindig nincs olyan dal, amit átugranék, mert mindegyik nagyon erős lett. Attól ki tudok borulni, ha megvesz az ember egy lemezt, van rajta három sláger, és a többi pedig csak oda van rakva, hogy ki legyen töltve az album. Mi most mindegyik dalnak ugyanakkora energiával és lelkesedéssel álltunk neki.”

Az Új napra ébredsz lemez közel egy évig készült, és az albumra felkerült 12 számot háromszor ennyiből választotta ki a csapat. „Időben elkezdtük a dalszerzést, és nagyon sok szám született – meséli Miki. – 30–40 közül szelektáltuk ki azt a tizenkettőt, amit mindenki saját gyermekének tudott tekinteni. Azok a dalok, amik nem tetszettek mindenkinek, nem kerültek fel a lemezre, amiket viszont legerősebbnek éreztünk, azokon szinte teljesen konfliktusmentesen tudtunk dolgozni. Nem voltak viták, mert ugyanazt akartuk.” Miki szavaira mindenki egyetértően bólogat.

„Azt mondhatjuk, hogy a negyedik lemezre megtanultunk együtt dolgozni – folytatja Miki. – Ezt mindenképpen sikerként könyvelhetjük el. Nem mintha az előző lemezeknél folyamatosan veszekedtünk volna, de azért előfordult, hogy valaki magára csukta az ajtót, és nem jött ki egy óráig.”

AZ ELŐZŐKHÖZ KÉPEST...

„Az Igazi nevemnél az volt a koncepció, hogy olyan legyen, mint az élő megszólalásunk. Így lemaradt a lemezről a billentyű, a modernebb gépi megoldások. Az Új napra ébredsz ehhez képest sokkal modernebb lett” – mondja Gabszi, aki saját maga is beújított.

„A dalszerzésben annyi változott, hogy 2004-ben vettem egy nem túl komoly házi stúdiót. Így most nem próbateremben születtek a dalok, hanem Sidivel otthon kezdtük el nálunk, és jó féléven keresztül ment a demózás. A dalok nagy részét most is Sidi és én hoztuk, de Andris és Miki is írt számokat” – meséli Gabszi, aki bevallja, az is sokat segített, hogy most a stúdióidő miatt sem kellett aggódniuk. „Előfordul, hogy az egyik nap nagyon feszített, déltől hajnalig nyomtuk, máskor viszont a munkanap kellős közepén elkezdtünk DVD-t nézni vagy fetrengeni.” – avat be Gabszi, akinél most is van három új DVD az ilyen „fetrengős napokra”.

„Volt olyan nap, hogy bementem a süketszobába, elkezdtem énekelni, aztán rájöttem, hogy ez ma nekem nem megy – kapcsolódik be Rita –, ezért fogtuk magunkat és hazamentünk. Másnap bementem, jó hangulatom volt, és egy lendülettel felénekeltem hat dalt. Fontos, hogy a legjobb formádat hozd, és ez sajnos nem úgy megy, hogy ma stúdió van, akkor nekem jó napom lesz. Az előző lemezeknél még nem volt ekkora szabadságunk, és akármilyen hülyén hangzik, megtörtént, hogy szó szerint sírva fakadtam.”

A CÍMADÓ DAL

„Sokszor az ötlet születik meg nehezen, mert például látszólag egyszerű és nem túl hosszú idő megcsinálni egy olyan dalt, mint az Új napra ébredsz, mert alig van benne hangszer, pedig valójában azzal a számmal volt a legtöbb gond, mert hónapokon keresztül nem tudtuk, hogy mi legyen vele.
Több, korábbi változata is elkészült: volt torzgitáros, gyorsabb-lassabb verziója...” – mondja Gabszi.

„Az a jó abban a dalban, hogy a szolid hangszerelés miatt előtérbe kerül a szöveg és Rita éneke, és annak a számnak végül is az a lényege – folytatja Miki. – Nem illett volna hozzá, ha agyonpakoljuk gitárokkal és egyebekkel.”

„Én eleve jobban kedvelem azokat a számokat, amik kicsit lightosabbak, kicsit elvarázsoltabbak” – jelenti ki magáról Rita, akiről az évek során kiderült, hogy Gabszi szavaival élve „líraibb alkat”, és jobban szereti a szellősebb dalokat és a balladákat.

„Azokat sokkal nagyobb kihívás elénekelni, mint mondjuk egy ordibálós számot. Nem bánom, ha vergődni kell a színpadon, de mindig várom a koncertműsorunkban az akusztikus dalokat” – mondja el Rita, akiről a többiek elárulják, hogy az első lemez óta nagyon sokat változott a hangja.

„A Nem vagyok tökéletes lemezen még abszolút kislányhangja volt. Most a felvételek során sokszor felkaptuk a fejünket, mert érettebb, felnőttesebb lett a hangja, és megjelentek benne érces, rekedtes tónusok. Ezeket az előző lemezeken még nem lehetett hallani” – mondja el róla Miki.

CEGLÉD ÉS PEST KÖZÖTT

A lemez elkészítése után új feladat vár a csapatra: az új számok koncertverzióinak elkészítése és begyakorlása. Bár a csapatból ketten Pesten, ketten Cegléden, Rita pedig itt is és ott is lakik, mégsem tartják nehéznek a próbák összeegyeztetését. „Mostanában már leginkább Pesten próbálunk, de van egy próbatermünk Cegléden, amit megtartottunk egyfajta biztonsági tartaléknak, emellett pedig raktárhelységként is funkcionál” – mondja Gabszi. Félig-meddig már Rita is Pesten lakik, néhány hónapja két barátnőjével kibérelt egy albérletet.

„Három-négy napot Pesten töltök, aztán menekülök haza, mert annyira nem kedvelem Pestet. Régen volt, hogy együtt laktunk a fiúkkal, amikor az elején feljöttünk Pestre. Aztán mindenki külön ment, ami nem is baj, mert azért kell egy kis különlét” – mondja Rita, de mindannyiukon látszik, hogy szívesen emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor valójában még nem is tudhatták, hogy mi lesz a csapatból. Rita egy dolgot leszögez „Az biztos, hogy nem maradtam volna rendőr, úgy hagytam ott a rendőrséget, hogy a zenekarral még semmi nem volt.” Ezzel majdnem mindannyian így voltak.

Andrást leszámítva, aki ebből a szempontból a csapat „fekete bárányának” tekinthető, mindannyian a bizonytalanra hagyták ott polgári foglalkozásukat. „Az utolsó beosztásomban külkereskedelmi ügyintéző voltam egy német cégnél – meséli Miki. – Egy évvel az első lemezünk megjelenése előtt szálltam ki. Amikor mentünk leadni a demót beugrottunk egy kricsmibe, és a WC-ben ki volt írva, hogy „a tücsök egész nyáron csak hegedült, a hangya meg szorgalmasan gyűjtögetett, jött az ősz és mindkettő megdöglött”. Ez annyira megtetszett, hogy attól a naptól be sem mentem dolgozni.”

Sidi és Gabszi már korábban meglépték ezt. „Ráadásul akkor már nagyon idegesített, hogy a többiek egész nap az albérletben lógatták a lábukat, én meg a munkahelyről küldözgettem SMS-ben a horoszkópjukat, mert úgy unatkoztam.”

András az egyetlen, akinek a zenélésen túl polgári foglalkozása is van: tudományos munkatárs az egyik egyetemen. „Ő ezt nem a megélhetésért csinálja, meg nem a közalkalmazotti besorolással járó diplomás minimálbérért, hanem elhivatottságból” – magyarázza Miki.

„Végül is mindkét dolog, amit csinál a hobbija is egyben – vág közbe Gabszi, aki diplomája szerint énektanár, és nemrég újra elkezdett gitárt oktatni. „Főiskolás koromban a megélhetésemhez volt fontos, most pedig rájöttem, hogy nagyon élvezek tanítani. Én egy ilyen szorgalmas ember vagyok, aki minden nap gyakorolgat, meg dalokat írogat, de még így is van egy csomó időm, és kitaláltam, hogy megint oktatgatok fiatalokat.”

Hét év, négy lemez A Zanzibar januárban ünnepli hetedik születésnapját, aminek kapcsán Rita elmondja, hogy sosem gondolta volna, hogy „megélik” ezt. „Mindig meglepődök, mert ha körbe nézek, alig van olyan zenekar, amiben nem lettek volna már tagcserék, nálunk viszont hét éve ugyanaz a felállás, és azt vettem észre, hogy egyre jobban működik. Álmomba nem mertem volna gondolni, hogy a negyedik lemez idején ilyen jól tudunk majd együtt dolgozni."