Vízkereszt, korábban Szentkereszt a latin egyház Epiphania Domini,az Úr megjelenése" elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve.

Vízkereszt a "karácsonyi tizenketted" (12 napos ünnep) zárónapja. (Innen az ünnep angol neve:" Twelfthday, Tizenkettedik nap".) A 354 napos holdév és a napév közt kereken 12 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok - a naptár más pontjain is találkozhatunk ilyenekkel - a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. A nép később e 12 nap ( ,számos napok, csonka hét, regölő hét") időjárásából jósolt az újév időjárására nézve. Epiphania görög szó, azt jelenti: "megnyilvánulás".
A pogány görög kultuszokban az istenség, megjelenését, és annak évenkénti megünneplését jelentette. Az őskeresztény egyház szinkretista hajlandóságából arra következtethetünk, hogy időpontja a pogány korban is az év elejére esett, a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör része volt.

~ Epiphania ünnepe először a III. században tűnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születése napja. Száz évvel később azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a "Legyőzhetetlen Nap" (Sol Invictus) pogány ünnepével, a népszerű Míthras napisten születésnapjával (dec. 25.) egyeztesse, ezért Epiphania hamarosan új jelentést kapott. Nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az ünnepe lett. Az utóbbi gondolatot később a római egyház is átvette, sőt hozzácsatolták Jézus első csodájáról (a víz borrá változtatásáról a kánai menyegzőn) való megemlékezést, azt tanítván, hogy e három evangéliumi esemény Jézus istenségének első "megnyilvánulásai", epiphánéi.

Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt ünnepi keresztelések napja volt. A katolikus egyház szokása szerint tömjént és vizet szenteltek e napon (szenteltvíz). Innen az ünnep magyar neve. A keleti egyházban a Jézus érintésétől megszentült Jordán emlékezetére a folyók megkeresztelése is szokásban volt. A görög, bolgár és a szerb papok pompás körmenet élén vonultak a folyó partjára, s ott a szertartás részeként fából vagy jégből faragott keresztet vetettek a vízbe, amit aztán edzett testű hívek egymással versengve halásztak ki.

A "vérfagyasztó" szokás magyarázatához tartozik, hogy a vízen úszó kereszt motívuma már Jézus keresztjének kora középkori legendájában is fölmerült. Eszerint a paradicsomi Tudás fájáról származó ágból vagy magból fa sarjadt. Ebből faragta Mózes azt a rudat, amelyre a rézkígyót szegezte fel (IVMóz 21,4-9). Keresztény értelmezésben ez az esemény a keresztre feszítés ószövetségi előképe. A fa - a legenda szerint - Jeruzsálembe került, ahol gerendahídként szolgált egy patak felett, amikor Sába királynője meglátogatta Salamont, letérdelt a híd előtt, mivel látomásban megjelent neki a jövő képe. (Nem is lépett a hídra, inkább átgázolt a patakon.) A gerendát később Bethezda tavának vizén úszva találták meg. Ez a tó gyógyító vízéről volt híres, utóbb ezt is a benne úszó majdani keresztfának tulajdonították. Innen halászták ki, hogy Jézus keresztjét ácsolják belőle.

A víz és tömjén megszenteléséből keletkezett a házszentelés szokása, amely viszont már a háromkirályok tiszteletéhez kapcsolódik. Vízkereszt egyházi jelképe, a sugárzó, arany betlehemi csillag is összekapcsolja a nap két szent eseményét.

Mind a házszentelésnek, mind a templomban szentelt víznek, amelyből minden család vitt haza, csodatévő erőt tulajdonított a nép. A házszentelésnek az egyház által megtűrt népi "előírásait" termékenységgel kapcsolatos hiedelmek formálták. A szentelő pap és a háziak viselkedésétől függött a tyúkok évi tojáshozama, a kender növekedése, sőt az is, párra lel-é az újévben a házbéli leány vagy legény. Hogy a papok részéről se teljék haszon nélkül ez a nap, miközben házról házra jártak, koledálók módjára alamizsnát gyűjtöttek, az ún. lélekpénzt. (A szláv koleda "kalendárium" szavunkkal közös tőről ered, s "újévet" is jelent.)